Tesco pályázat 2. szakasz - befejeztük amit vállaltunk

2022. tavaszán a Sajóörösi Kerek Rét Alapítvány nyerte a Tesco  által meghirdetett „Ön választ, mi segítünk” programjának XI. fordulóját. A 400 000 forintos támogatásból az önkormányzat melletti terület virágosítását valósítottuk meg.



A projekt második, befejező szakaszát 2023.03.04-én, önkéntes nap keretében bonyolítottuk le. (Az első szakasz ősszel volt.)

A szombati ködös🌫délelőttön egy kicsi, de annál lelkesebb csapat gyűlt össze az önkormányzati hivatal mellett. A gyomtalanítást, metszést ✂ követően mulccsal fedtük le a területet, valamint összeszereltünk egy padot, amit a területen fogunk elhelyezni. A virágágyást pár hét múlva szép színes hagymás növények fogják díszíteni, már virágzik a hóvirág, bújik a krókusz, a tulipán 🌷, a jácint, a nárcisz. A bokrok, rózsák is nemsokára hozzák a leveleket, virágokat.

Hamarosan a térkő is a helyére kerül a Sajóörösi Önkormányzat által.

A csapat a Kastélykertben is visszametszette a levendulákat💜, rózsákat🌹, annak érdekében, hogy teljes pompájukban gyönyörködhessünk majd a nyáron. A virágágyásokra is jutott mulcs, így ezzel a gyomosodást és a kiszáradást is meg tudjuk előzni.
A program végére a nap is kisütött 🌞. 
A képeket itt nézhetitek meg.

Készítettünk a teljes programról egy összegző videót, amit itt tekinthettek meg.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mi készüljön a levendulából?

Sikeresen zárult a IV. Egészség- és Sportnap

Elkezdődött a Mezítlábas Mászkáló építése