Tavaszváró önkéntes nap Sajóörös közterületein
Közeledik a tavasz, készítsük fel a közterületeinket is a kizöldülésre, virágzásra. Találkozunk március 10-én vasárnap 10 órakor a játszótér templom felőli oldalánál. Várunk m inden lelkes helyi lakost, önkéntest, középiskolai diákot, aki nem csak várja a csodát, hanem tenni is akar érte. Olyan felnőtteket is várunk, akik fűrésszel vállanák pár kisebb fa, cserje ritkítását, vágását a buszfordulónál. A hivatal melletti területen, a játszótéren, valamint a Kastélykertben pár hiányzó növényt pótolnánk, a cserjéket, bokrokat, levendulát metszenénk meg, valamint az avart, elszáradt növényzetet is összeszednénk. Szólj a szomszédnak, barátodnak, ismerőseidnek! Minél többen vagyunk annál hatékonyabban, több mindent rendbe tudunk tenni. Ha sokan leszünk akkor nekikezdenénk a mezítlábas sétány alapjának kialakításába is. A szükséges eszközöket kérjük mindenki hozza magával: metszőolló, kiskapa, gereblye, ásó, kapa, stb. Tiszaújvárosi középiskolás diákoknak közösségi szolgálatot tudunk igazolni. ...