Hamarosan indul a szavazás, "Legyen még virágosabb Sajóörös"!

Örömmel adjuk hírül, hogy a Tesco „Ön választ, mi segítünk” elnevezésű pályázatának 11. fordulójában Alapítványunk bejutott a szavazatgyűjtő fázisba. 🥳  A Tesco célja a pályázat kiírásával az, hogy az „Ön választ, mi segítünk” program üzenete minél több emberhez eljusson, minél többen érdeklődjenek majd a körzetükben versengő helyi programokról, és nagy számban vegyenek részt a szavazáson. A program általános üzenetét, a helyi közösségek szerepét, a kezdeményezések fontosságát emelik ki, a tisztességes, egyenlő esélyeken alapuló versenyt kiemelten fontosnak tartják. 

szavazás 2022. július 11. és 2022. augusztus 7. között zajlik majd, országszerte a Tesco áruházakban. Alapítványunk projektjére a tiszaújvárosi és a mezőkövesdi Tesco áruházakban lehet majd szavazni.

Mire pályáztunk?

Pályázati projektünk célja: "Legyen még virágosabb Sajóörös". A projekt keretében az önkormányzat épülete melletti, jelenleg füves területen virágágyásokat fogunk előkészíteni, a füvet, gazt eltávolítjuk és tápanyaggal pótoljuk a földet. Szeretnénk ülőalkalmatosságot is kihelyezni. Ezen kívül a buszforduló környékét is rendbe fogjuk tenni.


A Tesco a szavazatok állását összesen négyszer hozza nyilvánosságra az alábbiak szerint:

• a július 18-i héten közzétett eredmény tartalmazza az adott körzet összes áruházának összes zsetongyűjtőjébe beérkezett szavazatok számát az első hétre vonatkozóan (júl. 11-17.)

• a július 25-i héten közzétett eredmény összevontan tartalmazza az első két hét eredményét, figyelembe véve az adott körzet összes áruházának összes zsetongyűjtőjébe beérkezett szavazatok számát (júl. 18-24.) 

• az augusztus 1-jei héten közzétett eredmény összevontan tartalmazza az első három hét eredményét, figyelembe véve az adott körzet összes áruházának összes zsetongyűjtőjébe beérkezett szavazatok számát (júl. 25-31.) 

• a végeredményt a pályázati kiírásban szereplő időpontban (azaz 2022. augusztus végén-szeptember elején) teszi közzé úgy, hogy az tartalmazza a teljes pályázati időszakban az adott szervezetre vonatkozó összes beérkezett szavazatot, azaz összevontan az 1., a 2., a 3. és a 4. heti eredményeket. 


Kérünk mindenkit, hogy július 11-től támogasson majd minket vásárláskor kapott zsetonjaival a tiszaújvárosi és mezőkövesdi Tesco áruházakban! 🤗 

Köszönjük! 🙏

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mi készüljön a levendulából?

Sikeresen zárult a IV. Egészség- és Sportnap

Elkezdődött a Mezítlábas Mászkáló építése